2015. október 19., hétfő

Apró örömök a héten #35

Sziasztok!

Újabb eltelt hét és én ismét jelentkezem a heti örömadaggal. A múlt hét pörgős volt. Nem titok, hogy mióta táppénzen vagyok, nem éppen élménydúsak a napjaim, már az is nagy eseménynek számít, ha elsétálok a piacig (ami maximum 12 perc kellemes tempójú séta). Korábban talán átlagosnak mondtam volna a hét történéseit (boldog, boldog gimis és egyetemi évek :)), de most kifejezetten üdítő volt egy olyan hét, ami kiszakított a mindennapokból. 

Tegnap konstatáltam, hogy kerek egy hónapja nem dolgozom. Kicsit megrémített, hogy ha ez az egy hónap ennyire hullámzó volt érzelmileg, akkor mire számíthatok a további években (főleg, hogy mindketten nagy családról ábrándozunk). Amíg Anyuéknál laktam alig vártam, hogy végre elköltözhessek, most pedig hiányzik, hogy minden nap lássam őket, mindemellett viszont nagyon boldog vagyok, hogy a saját házunkban élhetek a férjemmel. Amíg dolgoztam, nem szerettem reggelente felkelni és bevonszolni magam a munkahelyemre, mert bennem volt, hogy már megint mit talál ki a főnök, már megint milyen "csodás" dolgokat kell bevizsgálnunk, vagy már megint esőben kell kimenni megmintázni a figyelőkutakat. Ennek ellenére szombaton kimondtam azt, amit soha nem gondoltam volna: még a főnököm is hiányzik.  Néha igazán kezdem megérteni a férfiakat, hogy miért nem tudnak a nőkön kiigazodni...

♥ Szerdán várandós tornán voltam. jó volt újra megmozgatni a porcikáimat
Csütörtökön szülésfelkészítő előadáson jártunk. Engem igazából megnyugtattak, Húgom inkább kikészült (lehet a 38. héten már én se szívesen hallanék ilyenekről)
♥ Közös főzöcskézés Mamával, mint a régi szép időkben
♥ Apa befejezte a három hetes mozgásszervi rehabilitációt (én csak úgy emlegetem, hogy Apa kijött a rehabról...jó, tudom, hogy nem is vicces :)), már most látványos a javulás <3
Pénteken meglátogattam barátnőmet a munkahelyén, az oviban. És jót csacsogtam a régi óvónénimmel, aki emlékezett rám :)
♥ Terhes nacikat kaptam, végreee kényelem :)
♥ Pixibox
♥ Mommy Mia meglepetésdoboz - amit Tesómnak szántam
♥ Nailland rendelés - enyém a Moscow :)
Szombaton Pápán jártunk, ahol Esztivel és Zalánnal is összefutottunk kicsit. Eszti meglepett egy pihe-puha kötött babatakaróval, ez Kisbaba első ajándéka <3
♥ Pápán megnéztük barátnőmék albérletét és jól kicsacsogtuk magunkat (és megint megállapítottam, hogy férfi létére mennyit tud beszélni barátnőm párja...:P)
♥ Vasárnap meglátogattak Legjobbék (a legjobb barátnőmék). A legjobb, mert 4 hónap után ismét ugyanott folytattuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk, a legjobb, mert hiába nem találkoztunk személyesen, mégis mindent tudunk a másikról és ugyanúgy örülünk egymás örömének, mint amikor még napi szinten együtt éltünk a kollégiumban.







Mondtam, hogy sok jó dolog történt velem, remélem nem untátok nagyon és kedvet kaptatok Ti is egy kis örömmegosztásra. "Halljam" Lányok :)!

Réka

2 megjegyzés:

  1. Ez egy elég mozgalmas hét lehetett a számotokra :) Kisbaba most hány hónapos is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szuper hét volt :) Ha hónapban számoljuk, akkor most olyan 3 és fél hónapos (15 hetes).

      Törlés