2014. október 13., hétfő

Apró örömök a héten #22

Ne haragudjatok, hogy megint kimaradt egy hét bejegyzések nélkül, de a "délutános" heteimen egyszerűen már nincs erőm, sem kedvem írni, örülök, hogy hazaérek. A hétvégéken pedig nem tudok előre dolgozni, hiszen a két és negyed nap csak K-é <3 (minden kis pillanatot ki kell használni, mert amilyen lassúak és nyűgösek a hétköznapok, sajnos olyan gyorsak a hétvégék)

A múlt hetem legjobb pillanatai:

♥ Almás pite 
♥ Jó volt látni Mamám arcán az örömet, amikor hosszas kórházi, majd otthon töltött napok után kivittem a temetőbe kicsit feltöltődni a szeretteihez. Ha már ott voltunk rendbe tettük a sírokat, majd Mamám kicsit nosztalgiázott a fiatalkoráról, a nagypapámmal és a második férjével történt vicces dolgokról. Szeretem, amikor a nagymamáim a vidám dolgokról emlékeznek meg, mert sajnos az életük tele volt fájdalommal és nehézségekkel, azonban szerencsére a jó, a felemelő dolgok többször kerülnek szóba. 
♥ Hétvégén rendbe tettük mindkét autót. A Felicia már kívül és belül is csillivilli, az Ibizával még lesz munkánk :)
♥ Kellog's kakasos gabonapehely. K mostanában többször említette, hogy milyen finom és már milyen régen evett. Szombaton az intersparos köröm alkalmával a kedvenc Lion gabonapelyhemet (apropó, nem is értem miért a Nesquicket és a Chocapicet reklámozza agyba-főbe a Nestlé, mert a Lionnál szerintem nincs finomabb gabonapehely a földön :)), szóval a kedvenc gabonapelyhemet kutattam, amikor megakadt a szemem a Kellog's pelyheken, így landolt is egy doboz a kosaramba. Otthon persze rögtön meg kellett kóstolni, hát ha már éltetek finomat...:) :) Már értem miért él ennek a kukoricapehelynek az emléke olyan mélyen K. agyában.
♥ Nagybevásárlás Anyával (Anya beszólását még meg kell említenem. Éppen parkolót kerestem a Tesco előtt, amikor is egy helyet meglátva gyors kormánymozdulatokkal beparkoltam. Anya már több, mint 15 éve nem vezetett, ezért megjegyezte: "Nekem ez már biztosan nem menne... bár amióta ilyen Rékák száguldoznak az utakon, nem biztos, hogy akarnék vezetni." pfff, ezt megkaptam :))

A bejegyzés második felére hagytam a bjúti-örömöket, mert múlt héten ebből sem volt hiány:

♥ La Roche-Posay nagybevásárlás az egyik egomi patikában, ahol minden nem akciós termékre -20% kedvezmény volt :) A szép ebben, hogy a három vásárolt termékből csak egy nem volt akcióban. Mindenesetre még mindig jobban jártam, mintha netről rendeltem volna. 


Az LRP micellás víz megismerését a júniusi Pixiboxnak köszönhetem. Miután kipróbáltam, tudtam, hogy a teljes kiszerelést meg kell vennem. Eddig az ára visszatartott, azonban a két termék egy áráért visszautasíthatatlan lehetőség volt. (köszönöm Reni az infót :))
Nem olyan régen olvastam, hogy a Lipikar Syndet tisztító krém-gél(?) kiválóan működik arctisztítóként is, így ha elfogy az Effaclar arctisztítóm, teszek egy próbát ezzel. Maximum tusfürdőként használom el, ha mégsem válna be.
A Hydreane  Legere krémet harmadszorra vettem újra. nagyon szeretem, az eddig legjobb éjszakai hidratálóm. Most egy fiziológiás mini arclemosó volt az ajándék mellé.

♥ A héten megérkezett a szülinapi Pixibox. Vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban, a NYX rúzs nagyon teszik, nagyon piros, krémes, kellemes viselet, azonban hétköznapra már erős ez a meggypiros. 


A másik teljes kiszerelésű termék egy Toni&Guy hidratáló hajfényspray. Nem igazán használok ilyen termékeket, mert nagyon hamar zsírosodik a hajam és attól tartok, hogy a spraytől még hamarabb zsírosodnának a hajtöveim.

Az Eucerin kézkrémnek finom illata van és jól hidratál, biztosan hamar elfogy majd. A Naobay termékek közül az arclemosó tejet próbáltam ki. Nekem tetszik, teszi a dolgát. Több helyen is olvastam, hogy natúr kozmetikum létére milyen gáz, hogy parfüm van benne, engem nem zavar, mert nem erős az illata és az arcbőrömet sem irritálta, így el fogom használni.

Ami egyáltalán nem tetszett a dobozban a BC sampon és olaj, mert már az illatától is rosszul vagyok. Nagyon nem bírom a rózsaillatú kozmetikumokat, ezeket majd elajándékozom valamelyik ismerősömnek.

♥ Glamour-napi vásárlás. Idén kicsit elszaladt velem a ló, mert elég sok mindent vettem, azonban úgy érzem, hogy minden terméket és ruhadarabot ki tudok majd használni.


A kívánságlistás bejegyzésben említettem, hogy ha a Hádában lesz -20%-os akció, akkor elsőnek ott nézek majd körül ruha/kabát/blézer ügyben. Akció volt, viszont egy pólón és egy kötött pulóveren kívül mást nem találtam. Ezért a kilós Hádába is benéztem végül, ahonnan két kötött kardigánnal és egy kötött pulcsival távoztam, 3000 Ft-ot fizetve :). C&A-ban és a Tescóban főleg basic darabok kerültek a kosaramba.
A 20%-os Libri kupont felhasználva megvettem a Királyok harcát, így újra bevethetem magam a Starkok, a Lannisterek és a többiek szövevényes csatározásaiba :). Egy klasszikussal is szerettem volna bővíteni a házikönyvtárat, az Üvöltő szelekre esett a választásom. Márai könyve ajándék lesz, de előtte biztosan belelapozok én is.
Végül a drogériák kínálatát is feltérképeztem és ezekkel a szépségekkel lettem gazdagabb:


Lényegében a koffein szérum az a termék, ami éppen így szerepelt a bevásárlólistámon. Szempillaspirálból Maybelline volt tervben, azonban végül az Astort vettem meg, mert a spirál keféje nagyon meggyőző volt, remélem a pillákon jól működik majd. Az Essence spirál teljes mértékben impulzusvásárlás volt, de mivel sok jót olvastam róla, egy próbát megér.






Rúzsokban most direkt hétköznapi színeket kerestem. A Maybelline rúzst már korábban kiszemeltem, de az ára miatt már vagy kétszer visszatettem a polcra, most féláron csak megvettem :). A Loreal rúzs abszolút szerelem volt első látásra, pedig nude rúzsoknál ez nagyon meglepő nálam :). Még a Max Factor piros lakkot is visszatettem, csak hogy a rúzst hazahozhassam.

Remélem nem bánjátok a kicsit hosszabb posztot, de mindenképpen szerettem volna mindent megmutatni.

Hogy telt a hetetek? Glamour-napoztatok?

Szép estét, Réka

2 megjegyzés:

  1. Imádom a Kellog's kukoricapelyhet, egy csomó helyen natúrat lehet kapni, én viszont a cukrozottat szeretem, úgyhogy az a tökéletes :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, nagyon-nagyon finom, nem lehet abbahagyni ^^

      Törlés