2013. november 25., hétfő

Apró örömök a héten #8

Sziasztok!

Ha a múlt hétre (mármint az előző ilyen poszt hetére) azt mondtam, hogy szörnyű volt, akkor nem is tudom ezt a hetet milyen jelzővel kellene illetnem. Az a baj, hogy az életem egyetlen területén nem stimmel valami, de ez minden napomra rányomja a bélyegét. Egyelőre egyetlen lehetőséget látok a probléma orvosolására, de  reálisan gondolkodó és a jövőjét fontosnak tartó nőként, sajnos ez a lehetőség még várat magára. Addig is tűrök és hétről hétre azért is kicsikarom azt a néhány pozitív gondolatot, ami segít mégis minősíthetővé tenni a napjaimat :)

Ne értsetek félre, nem szeretnék panaszkodni, de ha nem is konkretizálva, de jól esik kiírni magamból a negatívumokat.

 csomag N.Y.-ból –» örömködés a négyzeten beszélgetés fb-on egy kedves volt szaktársammal Mosolyka - Te döntesz című könyvének bemutatóján jártunk O-val kedves sofőrbácsi, aki megállt a munkahelyem megállójában úgy, hogy nincs ott megállója zumbázni is eljutottam és Anya is eljött velem kölcsönkaptam a hétvégére a Matizt, így időben leértem a pénteki előadásra   két teljes nap K-val kapucsínó T-tól blogolás, míg a fiúk F1-et néznek ♥ 

Egy kis ízelítő s new yorki csomagból (Essie-Bahama mama)
A dedikált példányom :)
Már majdnem ki is olvastam...de biztos vagyok benne, hogy még sokszor a kezembe veszem majd
8 és fél éve együtt - örömben és a nehézségekben is kitartóan <3
Finom kapucsínó T. módra
Ez a poszt abban lesz rendhagyó, hogy az egyik apró örömömről kicsit bővebben írok. Ez a könybemutató. Mosolykát nagyjából fél éve "ismerem", facebookon egy barátnőmön keresztül találtam rá erre a csupaszív, élni és küzdeni akaró, velem majdnem egyidős lányra. Rögtön magával ragadott a pozitív életszemlélete, az, hogy a kerekesszék és a súlyos betegség ellenére mosolyog és mosolyt csal az emberek arcára. A mosoly mellett viszont az élete küzdés, olyan dolgokkal kell napról napra szembenéznie, ami nekünk teljesen egyértelmű - az, hogy este megfordulunk az ágyban, az hogy reggel simán, akadályok nélkül felszállunk a buszra vagy  hogy elmegyünk a mosdóba. De mindez nem látszott rajta, és ez az ami a hatalmas erőt adja :). 

Amikor láttam, hogy a 25. szülinapja körül jelenik meg a könyve és egy szülinapi bulival egybekötött könyvbemutató is lesz, tudtam, hogy ott a helyem :). Némi akadályt (az egyes villamos meg a pótlói kiakasztanak :)) és bizonytalanságot leküzdve (ráér egyáltalán O, tudok náluk aludni?) kedden végül ott voltam O. barátnőmmel karöltve. 

A bemutató előtt kicsit mindketten depisek voltunk, gondokkal küszködünk, elmondtuk egymásnak mi bánt, majd leszegett fejjel bementünk. A szomorú arcunk azonban a kezdés után két perccel felvidult: hihetetlen volt az az energia, ami körülvett minket. A Dürer Rendezvényházban töltött két-két és fél óra feltöltött lelkileg. Az az erő, ami ebből a picike, törékeny lányból árad  magával ragadott és nem engedte, hogy egy percig is szomorkodjunk. Rengeteget nevettünk, és még  játszottunk is. A Momentán társulat előadása fergeteges volt, a színészek játékára nincsenek szavak, mindhárman igazi profik voltak, bár azért Fanny sem panaszkodhat, ami a színészi vénát illeti (ő is aktív része volt az egyik "színdarabnak")

A bemutató viszont korántsem ért véget, Fanny gyönyörű ajándékot kapott a Libritől (egy mosolygós videót is többek közt), mi pedig tőle kaptunk egy hatalmas ajándékot: őt, azt hogy megmutatja, hogy nincs lehetetlen, ha akarjuk és ha küzdünk az álmainkért. 

Az este számunkra elég hamar véget ért, mert másnap Pestről kellett hétre a munkába érnem, de azért még dedikáltattam a saját példányomat. Hihetetlen volt, hogy majdnem egy órát álltunk sorba az aláírásért, mégsem panaszkodott senki. Mindenki toleráns és türelmes volt. Mennyivel szebb lenne a világ ha ilyenek lennénk mindannyian a hétköznapokban. (egy kis ízelítő az estéből :))

Hazafelé még megbeszéltük barátnőmmel, hogy milyen gyagyák vagyunk, hogy kis dolgok miatt szenvedünk, szenvedtetjük magunk.

Másnap történt a szívecskébe foglalt másik eset is, hogy a sofőr megállt a neki nem megálló megállóban. Történt ugyanis, hogy leszálltam a pesti buszról és megláttam, hogy benn áll a buszmegállóban egy busz, odarohantam, megkérdeztem, hogy megáll-e a munkahelyemnél. Mondta, hogy nem. Én megköszöntem és hátraléptem. Ő pedig rám nézett és mondta, hogy mivel nem jön busz nyolcig, elvisz :) :) Leszállásnál szépen megköszöntem, ő mosolyogva mondta, hogy nincs mit. 

Ez egy újabb pozitív löket volt, hogy tudjam nekem kell lépnem, hogy jobb legyen az életem. A terv már megvan, de nem olyan egyszerű ez a folyamat, viszont az ilyen pozitív pillanatok és emberek segítenek, hogy túljussak a problémákon.

Nektek hogy telt a hetetek? Voltatok esetleg a könyvbemutatón?

Réka

8 megjegyzés:

  1. Tényleg példaértékű Fanny életszemlélete. Sokszor látom azt hogy akár mozgássérült, akár nagyon beteg emberek sokkal jobban tudják élvezni és értékelni az életet, mint mi egészségesek. Nem is tudjuk, hogy mekkora kincsünk van.

    Hétvégén volt a nagymamám 80. születésnapja és meglepetés ebédet szerveztünk neki, úgyhogy a hetem azzal telt. Szerencsére nagyon jól sikerült, nem sejtett semmit és nagyon meglepődött amikor egyszerre felbukkant a kis családunk másik fele az étteremben, holott azt hitte hogy senki nem ér rá őt megünnepelni és csak a nővéremmel lesznek ketten. :) Ha tehetném minden drága kis időset meglepnék így, olyan sok van, akinek nincs senkije vagy épp nem becsüli meg a családja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon szuper lehetett :) tavaly mi is megpróbáltunk meglepetés-bulit csapni Mamám 70. szülinapjára, de a nászasszonya véletlenül elmondta neki a kis "összeesküvésünk". Azért ennek ellenére nagy volt az örömködés

      Törlés
  2. Remélem hamarosan olyan mederbe fog folyni az életed, amit szeretnél <3
    Csodás a lakk :) És örülök ezeknek a pozitív dolgoknak én is :)

    VálaszTörlés
  3. Fel a fejjel! :) A lakk meg csodás! <3

    VálaszTörlés
  4. Kitartás, gondolkodj pozitívan és előbb-utóbb eljön az áhított változás!
    A lakkért nagyon irigyellek :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen PAncsi :) Igyekszem ám pozitívabban látni a dolgokat, azért is kezdtem bele ebbe a sorozatba, még van hova fejlődnöm, de úton vagyok :) A lakkért nagyon odavagyok, egy régi álmom teljesült, amikor kibontottam a csomagot :)

      Törlés
  5. Nagyon tetszett ez a bejegyzés, Mosolyka könyvének pedig utána is járok. Remélem, megoldódik majd a problémát jelentő dolog, addig pedig örülj, hogy csodás párod és családod van :-) A körömlakk pedig nagyon tetszik *.*

    VálaszTörlés