2012. november 15., csütörtök

Hajápolás

Sziasztok Lányok!

A novemberi összefoglalómban említettem, hogy szeretnék belekezdeni egy hajnövesztő-hajerősítő kúrába. Gimiben festettem be először a hajam, illetve először csak szőke melír került a hajamba, ezután pompáztam a vörös szinte minden árnyalatában, voltam szőkés barna, gesztenye barna, éveken keresztül...Sajnos a hajam sínylette meg ezt. Irigykedve nézek azokra a lányokra, akik festhetik akármennyit a hajukat, az dús és gyönyörű marad. Egy időben sokat hullott a hajam és azóta sem sikerült visszanyernem az eredeti mennyiséget, de még a közelében sem vagyok a régi szép hajacskámnak, de igyekszem mindent megtenni, hogy ezen változtassak. Úgy gondoltam, hogy dokumentálni fogom havonta, hogy mi a változás (remélem szemmel látható lesz az eredmény).

A tények: Egy éve nem látott a hajam sem festéket, sem hajszínezőt. A színe már az eredeti sötétbarna. Fél éve csak szilikonmentes sampont vagy samponszappant használok. A hajamat (mióta fodrásznál jártam) szinte minden nap vasalnom kell, hogy álljon valahogy. Tisztában vagyok vele, hogy a fokozott és gyakori hőhatás nem tesz jót az amúgy is vékony és gyorsan töredező hajamnak, de egyelőre ezt a lépést nem tudom kiküszöbölni a "hajápolási" rutinomból. 

Ezek az "előtte" képek (remélem fél év múlva már csak emlék lesz a kis semmilyen hajam):


Ezen a képen látszik leginkább, hogy milyen kevés a szőr a bukómon


És hogy miket használok:

Hajhullás ellen

Professional Imperity - Hair Loss Treatment Tonic - Ezt a terméket névnapomra kaptam, még csak egyszer használtam. Nézzük mit ígér:

"Egy összetett vitamin keveréket tartalmaz, kezdve a "B" csoport vitaminjaitól (B5, biotin), amelyek serkentik, tisztítják és élénkítik a fejbőrt. A termék a mentol és az eucaliptusz hatóanyagainak élénkítő és revitalizáló együttesét tartalmazza. A japánakác és borókabogyó élénkítően hat a hajhagymákra ,serkentve a mikrokeringést." 

Használata lehet mindennapos, de minimum heti háromszor ajánlják. Majd meglátom mit tud.

Stella - Herba Vita hajszesz hajhullásra

"Természetes hatóanyagai - árnika, bojtorján, orvosi zsálya, vízitorma,borostyán,erdei fenyő - fokozzák a fejbőr vérellátását, mélyebb rétegekbe jutva táplálják, erősítik a hajhagymákat, hatásosak a hajhullás ellen. csalán és sarkantyúvirág kivonata gátolja a haj korpásodását is."

Régebben használtam már, amikor is egy-két hónap elteltével kis babahajaim nőttek. Felváltva alkalmazom majd az Imperity-vel.

Ez a termék is alkalmazható akár minden nap is, de én úgy emlékszem, hogy a legutóbbi tartósabb használat után hamarabb zsírosodott a hajam.

Tulasi krém hajhullás ellen

Kizárólag növényi hatóanyagokat tartalmaz ez a krém, lassan a tégely alján járok. Szerencsére most nem hullik a hajam, így nem tudom használna-e, ha hullana. Mindenesetre bajom nem származhat abból ha alkalmanként bekenem vele a fejbőröm. Azt javasolják, hogy több órát hagyjuk a fejbőrön, ezért én úgy csinálom, hogy a hajmosás előtti este jól bemasszírozom, betekerem egy sállal és így fekszem le aludni. Reggel pedig jó alaposan kimosom.

A következő bejegyzésben a többi terméket is bemutatom, illetve leírom, hogy mit hogyan és mikor használok.

Szép estét, köszönöm, hogy benéztetek hozzám!
A Bagoly legyen Veletek


Réka

6 megjegyzés:

  1. Hmm, az a Professional Imperity tuti nem tartalmaz szilikont? :O
    Csak mert amiket én néztem a márkától, eddig mind tartalmazott, persze nem kötekedni akarok. :]
    Amúgy szerintem hosszútávon senkinek nem bírja a haja folyamatos festést, szőkítést :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy tartalmaz, azt hiszem a szilikont egy jó ideig nem tudjuk még teljesen kiküszöbölni :)

      Törlés
  2. Mintha csak rólam szólna ez a poszt. =) Nekem az egyetemen "elszabadult" a pokol... Padlizsából szép lassan átmentem pinkbe. És nekem sem nagyon szerette ezt a hajam. Próbálkoztam én is a lenövésztéssel, talán 1 évig bírtam kb, amikor megint jött a szőke melír pár hónapja. Én nem vasalom, nem tupírozom, nem lakkozom és így is alig van. =( Pedig szeretnék szép hosszú dús hajat. =)
    Kíváncsi leszek a "történetedre". =)

    VálaszTörlés
  3. Én 2 éve, mikor leszoktam a dohányzásról, akkor javult sokat a hajhullásom. Addig észre sem vettem, mennyit hullik, csak utána, hogy hajmosáskor egy hajszállal se(!) találkoztam. 2 év alatt alig vállig érőből lett olyan hosszú hajam, mint amit levágattam (http://lakkfan.blogspot.hu/2012/09/nyissz.html) és ezt úgy, hogy mit sem tudtam a szilikonos dolgokról, nem sokat használtam balzsamot és sokat vasaltam, éééés, kb. évente, max félévente mentem fodrászhoz...
    Most tudatosan növesztem, szilikon mentesen, 2-3 havonta fodrásszal, vasalás minimális, balzsammal. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem dohányoztam sosem, úgyhogy a leszokás nem segítene :). Nagyon gondolkodom rajta, hogy meglátogatok egy hajdiagnosztát, hátha...jobb ötletem sajnos nincs.

      Törlés